A kártya használatához nem annyira fontos, de ha angyalokkal akarsz dolgozni, talán érdekel, hogy az angyalok karának több csoportja is van. Szám szerint kilenc. Ez a kilenc csoport három triádra oszlik, amelyek közül az első áll Istenhez legközelebb. A második triád angyalainak szervező és szolgáló szerepei vannak és nem az egyes emberekkel, hanem általánosságban a közösséggel, vagy úgy is mondhatnánk, hogy az univerzummal foglalatoskodnak. A harmadik triád angyalai állnak legközelebb az emberhez, nagyon közelről figyelnek minket, és ha hozzájuk fordulunk, támogatnak is minket. Őközéjük tartoznak a közismert arkangyalok és őrangyalok.
Az arkangyalok Isten hírvivői, pontosabban hírhozói, nekünk embereknek. Az egész lényük szeretetből van, és a Teremtő szeretetét és áldását közvetítik számunkra. Az ember maga is akkor tud a közlendőjükre rácsatlakozni, ha a szeretet hullámhosszára helyezkedik. Az arkangyalok mindegyikének meg van a maga feladata, a felelősségi köre az emberi életek területén.
Az angyalok konkrét személyek mellé vannak kijelölve, így Neked is meg van a saját őrangyalod, ahogy mindenki másnak. A születésünktől egészen a halálukig kísérnek minket, és út közben, ha erre szükség van, együttműködnek az összes további nyolc angyalkarral a védencük boldogságának érdekében. Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy egy angyal csak akkor avatkozhat bele az életünkbe, ha mi kérjük erre. Ellenkező esetben, ha kísér is, legfeljebb végignézheti azt, hogy mi történik velünk/mit teszünk magunkkal. Beszéljünk hozzájuk, kérjünk tőlük, majd köszönjük meg a segítségüket, viszonozzuk a szeretetüket!
Az angyalkártya következő lapjai
11. Ariel arkangyal (Erő): Ariel maga a természet, és az ember körül is az anyagi jellegű dolgokat képviseli. Ha az anyagiak, lakhatás, ruha és egyéb testi szükségletek miatt vagy gondban, bátran fordulj hozzá segítségért. Egyrészt megmutatja neked, hogy a testi szükségletek sokadrangúak ezen a Földön, másrészt felnyitja a szemed arra az egyszerű tényre, hogy ha szándékaid egyeznek az univerzum szándékaival, a tetteidhez megkapod az eszközöket, ezen nem kell külön aggódnod, vagy feszülnöd.
A kártya jelentése: Ez az angyalkártya dudus elemzése szerint erődet jelzi, azt az erőt, ami sokkal többre rendel, mint gondolnád. A spirituális érzékenységből és gyengédségből fakadó lelkierő segít elfogadni és fejlődő emberként túlélni a nehéz helyzeteket is. Arra vigyázz, hogy ne összeszorított foggal kibírd a nehézségeket, hanem tiszta szívvel égj át a helyzeteken. Bátran alkalmazd mágikus képességeidet és belső tudásod.
12. Gábriel arkangyal (Ébredés): Gábriel Isten szeretetének közvetítője, az ő áldását és szeretetteljes üzeneteit közvetíti neked. Megtanít szeretetből cselekedni és a szíved szavára reagálni az életed helyzeteiben. Sajnos a legtöbben azt gondoljuk, hogy az érzelmek gyengítenek, holott semmi sem erősebb a világon a szeretetnél.
A kártya jelentése: Válassz másik szemszöget az életed vizsgálatára és meg fogsz lepődni! Lehet, hogy ami innen nyugvópontnak látszik, az hajszálon függés? Lehet, ha máshogy állnál hozzá egy-két (vagy sok) dolog jobban működne? Most kapsz egy kis időt, gondold át a dolgaidat! Állj meg, nézz körül, térj vissza ahhoz, aki valójában vagy, légy nagyvonalú és ne kapkodj tovább! Ha rendet teszel, az Univerzum visszatükrözi ezt a harmóniát.
13. Azrael arkangyal (Elengedés): Ha valakinek vagy valaminek az elengedése, elveszítése fájdalmat okozott, ő begyógyítja a sebeidet. Segít, hogy ép lélekkel vészeld át a változásokat, előrelépésnek éld meg életed átalakulásait, feloldja félelmeidet.
A kártya jelentése: Ez az angyalkártya dudus szerint egyértelműen jelzi, hogy lezárult az életed jelenlegi szakasza, akár félelemből maradsz, akár amiatt tartóztatod, mert élvezed, sajnos ez már a múlt része, amit élsz. Hidd el, nincs értelme az idő megakasztásának, akár megkönnyebbülést érzel, akár szomorúságot, indulj el a jövőbe! Nem kell sietni és keménykedned sem kell, de lépj! Nyugodtan érezd át a búcsút és az esetleges veszteséget, de ne engedd, hogy visszatartson. Bátran vegyél igénybe érzelmi támogatást a családod, környezeted részéről.
14. Zadkiel arkangyal (Egyensúly): Elfelejtetted a mindennapok zűrzavarában, hogy ki vagy? A terhek súlyosan átalakították az énképedet? Zadkiel emlékeztetni fog rá, hogy Isten gyermeke vagy, aki tökéletes és pótolhatatlan. Ha önbecsülésed csorbát szenvedett, bátran fordulj hozzá, kérd, hogy gyógyítsa be szíved sebeit és mutassa meg az utat, amely a tiéd és amelyen érvényesülhetsz!
A kártya jelentése: Most jobb, ha nem teszel semmit! Állj meg, járd körbe a helyzetet, értékeld újra az életed! Vizsgáld meg a múltat is, hátha ott is van begyógyítani való seb, betapasztandó energialék, a megbocsátás gyógyít és energiát ad. Most lassan és alapos átgondoltsággal kezdj bele bármilyen változtatásba és figyelj oda a többiekkel való együttműködés egyensúlyára.