A kártyajóslás eredetét ma már homály fedi, de annyi bizonyos hogy az első emlékek róla a 13. század végéről illetve a 14. század legelejéről származnak. Az évszázadok során számos fajtája terjedt el a világban, ennek (is) köszönhető hogy ma már számtalan paklit és kártyajátékot ismer az emberiség.
A kártyajóslást jó ideig tiltotta az egyház, majd a 18. században kezdett el megint népszerűbb lenni. Ekkor már itthon is a legtöbb településen és faluban volt kártyajós akitől meg lehetett tudakolni 1-1 ügy várható alakulását, illetve számos más területen is (pl. szerelem, párkapcsolat, pénzügy, egészség stb..) segítették tanácsaikkal a a falu lakóit.
Ahhoz, hogy a kártyajóslást megértsük illetve hogy rájöjjünk, melyik típusa az ami számunkra a legjobb, meg kell ismernünk a főbb kártyatípusokat és a kártyajóslás szabályait. Így hát összegyűjtöttük őket és az alábbiakban Ön is megtudhatja hogy mi volt a kialakulásuk története, mik a főbb jellemzői, kiknek ajánlható és milyen témákban ildomos őket választani.
Jöjjenek most a kártyatípusok!
Angyalkártya
A Biblia szerint az angyalok Isten hírnökei, akik vigyáznak ránk, akik hírül adják Isten akaratát, akik segítik életünket. Az angyalok erős energiamezővel bírnak, a velük történő kapcsolatfelvétel egyik módja az angyalkártyák használata.
Cigánykártya
A cigánykártyát a hagyomány szerint a keletről vándorló cigányok hozták magukkal Európába évszázadokkal ezelőtt. A cigánykártya nagy népszerűségnek örvend napjainkban is, az egyik legnépszerűbb jövendőmondó kártyatípus.
Franciakártya
Tudta Ön, hogy Gringonneur francia festő munkássága óta hívják ezt a fajta kártyapaklit francia kártyának? Ha szeretne róla többet is megtudni, hogy épül fel a pakli, mi a története, mit színei vannak és azok mit jelentenek stb... olvassa az alábbi cikkünket!
Lenormand kártya
A lenormand kártya Marie Ann Lenormandról kapta nevét, aki a XVIII. században számos illusztris személynek végzett jóslást. Híres volt arról hogy nem csak a jót, de a rosszat is nyíltan elmondta. Munkássága óta több féle kártyapaklit is Lenormand néven emlegetnek, de a leggyakoribbat arról (is) meg lehet ismerni hogy 36 lapból áll és ...
Magyar kártya
A magyar kártya neve kicsit megtévesztő, hiszen szerkezete, színei, rendje a 15. századi német kártyára épül és nem kizárólag itthon, de számos más országban is elterjedt: Ausztria, Szlovákia, Horvátország stb...
Tarokk kártya
A tarokk kártya a jelek szerint a napfényes Itáliából származik és eredeti célja szerint különböző kártyajátékokat játszottak vele. Kártyajóslásra is használják, de nem kimondottan ehhez készült, országonként eltérő ábrákkal és lapméretekkel terjedt el.
Tarot kártya
A tarot kártya az egyik legősibb kártyatípus, amit manapság használnak a jósok. Egészen a XIII. századik nyúlik vissza a története, számos legenda övezi eredetetét. Ismerkedjen meg vele Ön is, válasszon tarot kártyajósaink közül!