Logo

A szakavatlan jóslás veszélyei

A szakavatatlan jóslás számtalan veszélyt rejt magában, ezért tisztában kell lenni azzal hogy mi az ami szabad egy kártyajósnak és mi az, ami nem. Fel kell ismerni a kontárt jóst. Hogy hogyan? Ezt is megválaszolja a cikk, olvassa el figyelmesen!

A szakavatlan jóslás veszélyei

A jós vállán nyugvó terhek

A jóslást végző szakembernek több felelőssége is van. Az egyik, hogy felkészítse a vendégét a kártyajóslás révén szerezhető információk befogadására, illetve arra, hogy a lehető legjobb eredményeket hozza ki belőlük.

A másik, hogy jól értelmezze a kártyákon látottakat és megfelelően fejezze ki magát, hogy a vendége befogadja és úgy értelmezze a hallottakat, ahogy azt a jós is értette.

Mindkettőt nagyban befolyásolja a kérdező személyisége, élményei, belső görcsei és félelmei, vágyai, hiszen mindannyian ezeken átszűrve hallunk és látunk, ezért a jó kártyajósnak kiváló emberismeretre és nagyszerű intuícióra van szüksége ahhoz, hogy jól tudja végezni a munkáját.

A kártyajóslás elvégzője számára tulajdonképpen egy vékony határmezsgye áll rendelkezésre az objektivitás és a szubjektivitás között. Anélkül, hogy magára venné a kérdező dolgait, vagy hagyná magát túl mélyen érinteni tőlük, tájékoztatja őt, mégis úgy adva át az információkat, hogy mind az átadás körülményei, mind a megfogalmazása és tartalma a lehető legjobban érintse a vendégét.

Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a jóslás során csak csupa jó hírt szabad közölnie. Az embernek ahhoz, hogy az útján haladhasson előre, hogy fejlődjön, formálódjon és elvégezhesse az erre az életre kijelölt feladatait, néha nehézségekbe, falakba kell ütköznie, néha fájdalmas vagy meghökkentő élményekkel és érzésekkel kell szembesülnie.

 Ettől nem lehet és nem is szabad megóvnunk egymást (szülőknek se a gyermeket), ugyanakkor tanácsadóként, támogatóként és védőhálóként jelen lehetünk egymás életében. Ez utóbbinak oszlopos képviselője a beavatott és bölcs kártyajós.

Mi az, amit egy kártyajósnak nem szabad?

Nem sértegethet, nem lehet lekezelő vagy fölényes, nem éreztetheti a kérdezővel azt, hogy egy adott helyzetben éretlenül vagy nem elég kiválóan viselkedett (nincs ilyen mérce). Nem szidhatja össze, nem szégyenítheti meg és nem hitetheti el vele azt, hogy jóvátehetetlent követett el.

A kártyajós feladata az ügyfele lelkiállapotának felfelé emelése, ezért bármivel is fordul hozzá valaki, vagy bármit is lát a kártyában, nem tanúsíthat olyan magatartást,  amellyel lenyomja, megalázza, vagy uralhatatlan lelkiismeret-furdalást kelt benne.

A kártyajós nem bújhat bele ügyfele bőrébe, nem boríthatják el az ő érzelmei, nem dönthet helyette vagy nem választhat a nevében helyes utat. Egyáltalán, a jós jobb, ha objektív marad és nem befolyásolják érzelmek, ezzel párhuzamosan pedig megőrzi kívülállóságát is, vagyis se erkölcsi, se társadalmi vagy szokás-alapon nem jut el odáig, hogy a jóslás során értékelje ügyfelét, ügyfele viselkedését, választásait, vagy tolja valamilyen választás felé.

A legnagyobb hiba, amit jós elkövethet – ami súlyos következményekkel járhat és gyakorlatilag megbocsájthatatlan – ha a hatalmával, a kérdező bizalmával visszaélve, szinte bábjátékosként játszik ügyfele és az annak környezetében élők életével.

Mi az amit egy kártyajósnak tanúsítania kell?

A kártyajós, mint egy szerető szülő impulzálja, tanítja, terelgeti ügyfelét, információkkal, érintésekkel, tanácsokkal látja el, de alapvetően hagyja szabadon dönteni. Általában amúgy is szükség van arra, hogy a vendég megeméssze a kártyajóslás során hallottakat, összevesse belső világával – megfigyeléseivel, élményeivel, megértéseivel, gondolataival -, majd konzekvenciákat vonjon le, és átfogó módon lássa saját helyzetét.

A kontár jóslás veszélyei

A legkézenfekvőbb veszély a félrevezetés, illetve a téves információk közlése. Az első szándékos, a  második nem, de a lényege ugyanaz: nem arra irányítja a kérdező figyelmét, amire kell. Félreviszi, olyan úton indítja el, ami nem az övé.

A legenyhébb esetben ez időveszteség, a legsúlyosabb eshetőség azonban az, hogy pontosan ellentétes irányban mozdulunk, mint amerre kéne. Távolodni kezdünk magunktól. Mivel a kártyajós feladata tulajdonképpen az, hogy tükröt állítson nekünk, ha belegondolunk, hogy ez a tükör hamis vagy torz, már láthatjuk a következményeket.

Ugyanakkor, mivel a kérdező saját tudatalattijából vonódik ki az információ, még ha nem is képes lefordítani magának a kapott válaszokat, ha nagyon tévúton jár a kártyajóslás, a tudatalatti jelezni fog. Rossz érzés, kényelmetlenség, nyílt elutasítás lesz a kérdező legbensőjéből érkező válasz. Ne tévesszük össze azonban azokkal a valódi válaszokkal, amelyeket nem szívesen hallunk!

Kevésbé kézenfekvő, ugyanakkor megítélésünk szerint jóval nagyobb veszély, ha a kártyajós nem megfelelő módon adja át az információkat. A mai világban az egyik legnagyobb akadályozó erő a félelem, és ha a jóslás következtében a félelem nem csökken bennünk, akkor ott komoly baj van. Természetesen itt sem arról van szó, hogy minden félelmetes, kényelmetlen érzés esetében gyulladjon piros lámpa a fejünkben a jóst vagy a jóslást illetően, hanem arról, bízzunk a figyelmeztetésben, amelyet a rossz hírt körbevevő érzelmek hordoznak. Ha érezzük a felelősséget, érezzük a vágyat és az erőt a dolgaink rendbetételére, érezzük a bizalmat a jósunkkal kapcsolatban, akkor minden oké, de ha magányt, erősödő félelmet, szégyent érzünk, akkor baj van.

Egy válságos helyzetből a kiút a félelmekkel való szembenézésen át vezet, a jós dolga az, hogy hozzásegítsen a kellemetlen, taszító dolgokkal való szembenézéshez, akár bennünk, akár a külvilágban jelentkeznek (ami az analógiás gondolkodás szerint ugyanaz).

 
 

Copyright © 2019 - www.kartyajoslasok.hu - Minden jog fenntartva!